Még soha nem építettek akkora hajót az Egyesült Királyságban, mint a most elkészült Vava II. A hatszintes luxusjacht 100 millió fontba (32 milliárd forintba) került – nem véletlenül, persze.

 

A megrendelők természetesen nem akárkik: Nagy-Britannia leggazdagabb asszonya, az 1988-as Miss UK, Kirsty Bertarelli és milliárdos svájci férje, Ernesto. A most elkészült szuperjacht a 33. legnagyobb a világon a maga 96 méteres hosszával. (Elődje szerény 47 méteres hosszával már-már szégyellnivaló lehetett, gondoljuk mi.)

A hajót a plymouthi Devonport Dockyardban építette több mint 200 szakember, és természetesen tele van minden elképzelhető luxussal, helikopterleszállóval és négy hajóval, hogy legyen mivel a partra szállítani a vendégeket. Van emellett állítható mélységű medence, hogy mást ne mondjunk.

A 6,8 milliárd fontos vagyonával az Egyesült Királyság ötödik leggazdagabb emberének számító Ernesto Bertarelli nem kezdő hajós, 45 éves korára kétszer megnyerte a rangos Amerika Kupát, azaz ért a dologhoz.

A luxusjacht jövő héten indul próbaútra. Érdekesség, hogy a hajó az év egy részében alighanem bérelhető lesz. Bár árakat még nem tudunk, egy ilyen nagyságrendű hajó kibérlése heti több tízezer fontba is kerülhet.

Szóval akinek van ennyi pénze, elkezdheti dörzsölni a tenyerét.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, ahol beépültünk anyánk, a Kívül tágasabb oldalába – több mint háromezren várják sok szeretettel, mi pedig rengeteg jó sztorival, linkekkel, érdekességekkel!

A Kívül tágasabbról ajánljuk:

Csak szegények és gazdagok maradnak

Itt a karácsony

Páratlan körömparádé