Az 1927-es Metropolis a filmtörténet korai szakaszának meghatározó klasszikusa. Nem csoda, hogy a gyűjtők kis túlzással bármit megadnának egy eredeti plakátért, különösen, hogy összesen négy ismert példány létezik belőle. Most megtehetik.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!

A némafilmes korszak talán legnagyobb filmje volt Fritz Lang Metropolis című alkotása. Az 1927-es sci-fi 2 millió akkori dollárba került és a meglehetős reklámkampány ellenére tulajdonképpen megbukott.

A kampány része volt természetesen a plakát is, amely ma már igazi ritkaság, hiszen összesen 4 ismert eredeti példány létezik belőle. Így aztán nem csoda, hogy a piac hatalmas várakozással tekint az egyik darab elárverezése elé.

Heinz Schulz-Neudamm német festő alkotásának legutóbbi tulajdonosa Kenneth Schacter, aki sajnálatos módon csődbe ment, így aztán jöhet az árverés.

Noha az itt is látható darab a nemzetközi változat, a csodálatos art deco design (és persze a ritkaság) mégis az egekbe löki az árat. Kenneth Schacter 2005-ben 690 ezer dollárt adott a poszterért, idén márciusban egyszer már meghirdették 850 ezerért. A mostani árverésen a szakértők szerint az érte adott összeg átlépheti az egymillió dollárt.

Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is!

Elkelt a 9,5 milliárdos csodapalota

Íme, Gwyneth Paltrow új otthona!

Ötmillió dollár a filmsztár Ferrariért

Új házat vett az Oscar-díjas színésznő

Itt a leggyorsabb Bentley!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Ha még nem tűnt volna fel, MINDEN kívülre utaló, egyértelmű reklámlinket kimoderálok. Nem érdemes fáradni semmilyen forradalmi mlm-es csodával, sem mással. Mindenkinek egyszerűbb lesz, ha ezt belátjátok. Kösz.