Mi már csak kapkodjuk a fejünket, olyan hihetetlen árakba botlunk néha. A múltkor írtunk arról a londoni garázsról, melyet 182 millió forintért árulnak, most azonban olyat láttunk, ami még ezt is felülmúlja.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!

A jelek szerint a parkolóhely lesz a következő nagy árrobbanás az ingatlanpiacon, legalábbis a nagyvárosokban. A múltkori londoni esetről azt gondoltuk, egyhamar nem múlják felül, a jelek szerint tévedtünk.

New York Cityben ugyanis legalább akkora érték a hely, mint a brit fővárosban, Manhattan pedig különösen értékes ilyen szempontból. Egy most épülő minden elképzelhető luxussal felszerelt társasházban kérnek el egymillió dollárt egy beállóhelyért. (Szóval még csak nem is önálló garázsért.)

Persze egy olyan épületben, ahol a legnagyobb lakás 800 négyzetméter (300 négyzetméteres privát terasszal) 39 millió dollár, ott ez a plusz egymillió dollár tulajdonképpen aprópénz. (Arról nem is beszélve, hogy a parkolóhelyért még külön havidíjat is kell fizetni...)

A forgalmazó persze felvillantja a lehetőséget, hogy a 7 méter hosszú és durván 3 és fél méter széles beállóból akár kettőt is csináltathat a vásárló, köszönhetően a garázs 4,5 métere belmagasságának, semmi más nem kell hozzá, csak egy emelő...

Ha valaki ebben a pillanatban sodró erejű vágyat érezne a vásárlásra, ki kell ábrándítsuk, a garázs egyelőre még nincsen kész, ha minden igaz, ősztől lehet majd megvásárolni.

Addig majd csak kibírjuk valahogy...

Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is!

Elkelt Heath Ledger háza – nézze meg!

A világ legnagyobb medencéje 

Íme, a katari emír 250 millió fontos palotája!

A sztárműsorvezető új szerelmi fészke

Lessen be Eddie Murphy házába!