London egyik legelőkelőbb negyedében, a Knightsbridge-ben található a One Hyde Park nevű komplexum, mely 62 luxuslakást foglal magában és a világ legdrágább ilyen épülete. Ám a helyi önkormányzat idegeit (és pénztárcáját) most egy egészen sajátos rejtély borzolja.

Kissé ellentmondásos a One Hyde Park helyzete, ugyanis míg a tulajdonosok pár hónapja azzal dicsekedtek, hogy az összes lakást eladták, addig a Knightsbridge-i önkormányzat egyelőre nem látja a lakók által befizetendő helyi adót.

Egészen pontosan az a helyzet, hogy a 62 lakásból 9 esetében jelentették be az eladást, és ebből is összesen négyen jelentkeztek be oda állandó lakóként (a brit szabályok szerint csak ebben az esetben kell az adó teljes összegét, évi 755 fontot – plusz a londoni önkormányzatnak még évi 620 fontot - megfizetni, egyébként csak a felét).

Akkor viszont hova tűntek a lakók?

A kérdés erősen izgatja a helyi kerületi önkormányzatot is, ezért levelet írt az építtetőnek, ám nem kapott választ. A Project Grande szóvivője a Daily Mailnek viszont azt mondta, hogy ha egyszer egy lakást eladtak, onnan kezdve a tulajdonos felelőssége, hogy bejelentkezzen.

Azt nem gondoljuk, hogy az összeg okozna gondot, hiszen csak a szolgáltatásokért kifizetendő közös költség elérheti az évi 350 ezer fontot, ami azért nem csekélység.

Másfelől az állítólagos lakók (akiket nem nagyon látnak az épületben) sem kifejezetten azok, akiket megviselne pár száz font évente. Mint arról már korábban írtunk, az épületben található a világ legdrágább lakása, melyet 135,4 millió fontért vett meg Rinat Ahmetov ukrán üzletember (majd ráköltött még 60 millió fontot. Így az ingatlan végül 60 milliárd forintba került.)

A házban a lakók és vendégeik természetesen saját, külön bejáratú lifttel közelíthetik meg a lakásokat (a személyzet és minden egyéb zavaró „tényező” külön lifteket használ).

A „tipikus”, a Hyde parkra néző lakás nappalija gyakorlatilag teljesen üvegfalú, a terasz jóformán belóg a park fölé. Egy 790 négyzetméteres lakosztályban található még ebédlő, könyvtárszoba, médiaszoba (ugye tévézni nem illik a nappaliban), dolgozószoba, konyha éléskamrával…

Egy ekkora lakásban öt hálószoba van , természetesen mindegyik saját fürdőszobákkal. A központi hálószobának saját, külön bejáratú (illetve: kijáratú) terasza, két gardróbja és két (hatalmas…) fürdőszobája is van.

Az adatok szerint a vásárlók mintegy negyede a Közel-Keletről érkezett, míg harmada európai.

Íme, pár példa az állítólagos tulajdonosokra:

Vlagyimir Kim
A réziparban érdekelt Kazakhmys elnöke vérbeli kommunistából lett vérbeli kapitalista. (Milyen érdekes, ritka történet…) Már a kommunista időkben is a Kazakhmys első embere volt, később a Samsung helyi kirendeltségének vezetője lett. Amikor lejárt a szerződése, a kormány átjátszotta neki az állami vállalatot. Tavaly 840 millió font értékben adott el a részvényeiből, de ez nem rendítette meg a hatalmát, hiszen részesedésének értéke még mindig 2,3 milliárd font.

Mohammed Saud al Qasimi szultán 
A sarjahi (Egyesült Arab Emírségek) kormány pénzügyminisztere, emellett a Continental Foods (a Dunkin’ Donuts helyi franchise-partnere) tulajdonosa.

Ray Grehan 
Az ingatlanüzletben nyomuló Ray Grehan és testvére, Danny annak ellenére vásárolt be a luxusházban, hogy az utóbbi években rájuk is (mint az ingatlanszakma többi képviselőjére) meglehetősen rossz idők járnak. Csak egy példa: cégük, a Glenkerrin 2005-ben (az ingatlanboom tetején) 145 millió fontot adott Dublinban az egykori Állatorvosi Egyetem épületéért, amely most, a recesszió közepén 34 millió fontot ér.

Krill Piszarjev és Jurij Zsukov
A legnagyobb orosz ingatlanfejlesztő cég két tulajdonosa még 2008-ban több mint 6 milliárd font értékű portfoliót tudott magáénak. Ha azonban a Grehan-fivérekről azt állítottuk, rossz idők járnak rájuk, mit mondjunk a PIK Csoport tulajdonosaira, amikor az elmúlt 3 év alatt alatt a cég részvényeinek érték 98 (!) százalékkal csökkent? Akár az egész vállalatot elveszíthetik, hiszen a hitelező Nomos bank 172 millió fontot követel rajtuk. Lakásra mégis futja…

Christian Candy
Íme, még egy ingatlanfejlesztő! A 36 éves Christiant befelé forduló embernek ismerik, kifejezetten száraz humorral. Az egyetem után a Cityben dolgozott egy ideig, majd testvérével beszálltak az ingatlanbizniszbe. Történetük akár hollywoodi is lehetne, hiszen válallkozásukat 6000 fontos kölcsönnel indították be. Ennyi pénzből alighanem egy (na jó, esetleg két) kilincset vehetne új lakásában.

Hamad Bin Jassim Bin Jaber Al Thani
A sejk személyében nem mást, mint Katar miniszterelnökét (és egyben külügyminiszterét) tisztelhetjük. Miközben elszántan dolgozik országa felvirágoztatásáért, arra is van ideje, hogy kézben tartsa Qatar Holding nevű befektetési alapját, amely az állam olaj- és gáztartalékainak értékesítésével foglalkozik. A hosszúnevű politikus-üzletember tavaly 1,5 milliárd fontot adott a legendás Harrods áruházért.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on ! Rengeteg jó sztorival, linkkel, érdekességgel várjuk!

Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is:

Ez Bruce Willis háza

Nézze meg Brad Pitték eladó házát!

Mit akarnak a dúsgazdag nők?

Extravagáns őrület az utakon